3. Fejezet

Sziasztok! Huhh... Hát először is szeretnék bocsánatot kérni az óriási kimaradásért, csak táborban voltam és hát nem nagyon volt alkalmam írni. Itt is a rész, amit tele pakoltam fordulatokkal. Jó olvasást!

~Louis~

Miután Harry elment, Zayn segített kitisztítani a sebeimet és elkísért a fürdőkádig. 

- Figyu Boo, én most hazamennék. Gondolom, a mai buli elmarad... - szólalt meg, miközben leültem a kád szélére.

- Ne haragudj. Máskor bepótoljuk, ígérem.

- Oké... Eddig nem akartalak zaklatni vele, de mi történt? - vonta fel szemöldökét. Nagyot sóhajtottam és belekezdtem történetembe. Elmeséltem neki az idegbeteg szöszit, Liam bosszantó vigyorát és elmondtam neki mindent, az áthatóan zöld szemek tulajdonosáról is. Észre sem vettem, de a végére már kiabáltam és az öklömmel ütöttem a kád szélét.

- Hééj, Lou, nyugi. Már itthon vagy. - simította meg a hátam. - Szerintem... Fel kéne jelenteni őket.

- Igazad van. Holnap reggel elmegyek a rendőrségre.

- Jól van, de ígérd meg, hogy vigyázol magadra! Szerencséd, hogy csak horzsolt a golyó. Rosszabbul is járhattál volna. - Nézett vissza az ajtóból, majd eltűnt. Ledobáltam szakadt és koszos ruháimat, és a kádba mászva megmosakodtam. A falba támaszkodva elsántikáltam a szobámig, és az ágyamba dőlve keserves zokogásba kezdtem...

- Nézzétek meg az emeleten! - riadtam fel egy hangra. Kipattantam az ágyamból és megindultam a szekrényhez a pisztolyomért, de a lábamba nyilalló fájdalomtól összeestem, így elég nagy hangzavart csapva, hogy tudják, itt vagyok. Hirtelen ötlettől felbátorodva, begurultam az ágy alá. Lélegzet visszafojtva figyeltem, ahogy berontanak és elkezdik feltúrni a holmijaimat. Hat lábat láttam magam előtt, de valami motoszkált mögöttem is. Hirtelen két kéz szorította meg az oldalamat, majd kihúzott a menedéknek szánt ágyam alól. Szerencsére a lábához hozzá fértem, és sikerült kirántanom a bokáját, így az rám borulva felüvöltött. Körbenéztem és mérlegelve helyzetemet, megindultam az ajtó felé. Elkúsztam a lépcsőig és a legfelső fokba megkapaszkodva löktem egyet magamon és kezdtem lefelé csúszni. Leértem a nappaliba és mivel más nem jutott eszembe, írtam egy S.O.S.-t Zayn-nek, majd a telefonomon benyomtam a hangrögzítőt. Becsúsztattam a kanapé alá és arrébb gurultam. Lépteket hallottam magam mögül, ezért megfordultam, de kár volt. Egy erősebb ütés érte a fejem és minden elsötétült előttem...

~Harry~

- Fogd már fel, hogy ő nem a mi emberünk! - kiáltok idegesen Niall-re. 

- Ó, hát persze, hogy nem az. Már miért is volna az?! Végül is csak az ő kocsijában volt a chip, amit már hetek óta keresünk! De ő, ő nem az! És tudod, hogy miért?! Mert a mi kurva zseniális Harold Styles-unk azt mondta! Cseszd meg! - vágott vissza a szöszi.

- Állj már le Niall. - szólt Liam. - Harry, inkább mond el, hogy értetted azt, hogy ő nem a mi emberünk?

- Nem mondhatom el.

- Liam, Harry belezúgott a fiúba. Nem igaz, hogy nem látod! - üvölt Niall.

- Bazd meg Niall, az anyám az, értitek?! Az anyámat kerestük! Ő a Q12-es tagja, de rákos és haldoklik! Ha nem volna az, már rég felnyomtam volna, de így más... Ezért dobtam be a kocsiba a chipet... Louis csak egy áldozat... - halkultam el a végére. Letöröltem egy kibuggyanó könnycseppet, majd beletúrtam a hajamba.

- Ne haragudj. Egy fasz vagyok. - motyogta.

- Semmi. Én sem reagáltam volna jobban.

- Menj Hazza. Vidd vissza az autóját. - kacsint rám Liam, majd hozzám vágja a kulcsokat. Zsebre vágom őket és elindulok a garázs felé. Beülök az autóba és tövig nyomva a gázt indulok el. Hiába próbálnám tagadni, örömmel tölt el, hogy újra láthatom őt, ha csak egy pillanatra is. Valószínűleg elzavar, és soha nem látom majd, és bár úgy beszélek, mint ha már ezer éve ismerném, ez a tény elszomorít. Soha nem láttam még az övéihez hasonló szemeket, de soha nem is fogok. Hazudnék, ha azt mondanám, nem ejtettek rabul azok a kékségek. De ő más szexuális beállítottsággal rendelkezik, ráadásul elraboltam. Bár igazából Liam és Niall volt... Bekanyarodtam Louis háza elé és örömmel vettem észre, hogy a bejárati ajtó nyitva van, ami azt jelenti, hogy már nem alszik. Kiszálltam és bementem a házba. Nem túl nagy, de nem is kicsi. A falak halványlila színben virítanak, amitől normál esetben okádni tudnék, de hozzá teljesen illik. Jobbra kanyarodtam és beértem a (szerintem) nappaliba. Az első, ami feltűnt az a rengeteg videó játék és a rendetlenség. Lépteket hallottam a lépcső felől, amik a hang alapján lefelé tartottak.

- Louis? - kiáltottam.

- Nem, itt Zayn. - válaszolta. Ebben a pillanatban elém ugrott egy fekete hajú, kreol bőrű és mély barna szemű fiú. - Ki a fasz vagy te?

- Nem... Te ki a fasz vagy? És hol van Louis?

- Mondtam már, Zayn, és nem tudom. Én is őt keresem.

- Oké-oké. Úgy értem a pasija vagy, vagy mi?

- Fúj, nem. Úgy értem, nincs bajom a melegekkel, de nem. - nézett rám furán. - Még mindig nem tudom a neved.

- Oh... Harry.

- Szóval te vagy a köcsög, aki elrabolta, aztán haza hozta. - mosolygott rám.

- Személyesen. Louis mikor jön vissza? - kérdeztem.

- Nem hiszem, hogy csak úgy elment volna. Kaptam egy S.O.S.-t és mire ideértem, már így állt a ház. - mutatott körbe.

- Csörgesd meg, hátha nála van a telefon. - mondtam.

- Jó ötlet! - kapta elő fekete Iphone-ját. Nyomkodta egy kicsit, majd megszólalt Louis telefonja mögöttem. Felkaptam és megnéztem.

- Zayn! Miért megy a hangrögzítő?

- Nem tudom. Hallgassuk vissza. - indította el. Miután végig hallgattunk minden nyögést, sikítást és hörgést, egyszerre szólaltunk fel.

- ELRABOLTÁK!

2. Fejezet

~Louis~

- Mit bámulsz?! - riadtam fel mély, rekedtes hangjára. - Innen elintézem! - nézett hátra a másik kettőre, mielőtt újra hozzám szólt volna. - Csak hogy tudd, nem egy olyan kis hazudós spiclit vertem már a betonba, mint te, szóval jobban jársz, ha elmondod, ki küldött.

- Én mondtam már, nem tudom, miről beszéltek. Engem nem küldött senki! - kiáltottam el magam a végére. A göndört meglepte ingerültségem és ezt nem is nagyon leplezte.

- Azt mondtam, elintézem! - rivallt rá Liamékre, akik sűrű bocsánatkérések közepette hagyták el a gyárat. Még néhány percig némán ültünk, amikor felmordult egy kocsi.

- A kurva életbe! Ez az én kocsim! - akadtam ki.

- Hát az szívás. - állt fel és indult meg az ajtó felé.

- Várj! Nem hagyhatsz itt! Azt sem tudom, hol vagyok, ráadásul meg vagyok kötözve!

- Mit vártál?! Örülj, hogy nem öllek meg! - azzal elment. Hát ez remek - mondtam magamba. Körbenéztem, egy kés, vagy valami egyéb hasznos után kutatva, de itt nincs más, csak üvegszilánk. Hát persze - csaptam volna magam homlokon, de mint már mondtam, meg vagyok kötözve. Felvettem egy nagyobb darabot, és a hüvelyk és mutató ujjaim közé fogva próbáltam elvágni a csuklómon lévő kötelet. Hosszabb szenvedés után végre sikerült, így előre tudtam hajolni és elvágni a bokáimon lévőt is. Eldobtam a szilánkot és a falba kapaszkodva kisebb- nagyobb sikerrel felhúztam magam. El akartam indulni, de ahogy ránehezedtem a bal lábamra, hihetetlen fájdalom kerített hatalmába és felüvöltöttem. Lépteket hallottam közeledni. Felkaptam fejem, és még könnyeim ellenére is ki tudtam venni, hogy a göndör az. Kérdőn néztem rá, mire felmordult.

- Ne... Ne mondj semmit, csak gyere. - karolt belém. Meg akartam szólalni, de inkább csendben maradtam. Besegített egy fekete és elég tágas autóba, majd beszállt mellém és beindította a motort.

- Nem is tudod, hol lakom. - mondtam, mikor már úgy tíz perce mentünk.

- Szerinted vagyok olyan hülye, hogy haza viszlek? A barátnőd meglátja a sebeidet és egy kis szexel már rá is vett, hogy föl nyomj minket. Szó sem lehet róla. Addig nálam leszel, amíg meg nem gyógyulsz. - Nem tagadom, kicsit zavarba ejtett, hogy ilyen könnyen tud beszélni a szexről.

- Hát... Khm, megnyugodhatsz, nincs barátnőm, így egész nyugodtan haza vihetsz. - találtam meg a hangom a mondandóm végére.

- Túl nagy a szád, be kéne tömni… Hol laksz? - pillantott rám. Lediktáltam a címet és hamarosan meg is álltunk a kapu előtt. - Mi a neved?

- Minek az neked? - köptem oda.

- Hogy tudjam, hogy kinek szolgáltassam vissza a kocsit.

- Ohh. - lepett meg. - Hát... Louis Tomlinson. - nyújtottam a kezem.

- Harr… mindegy. - fogadta el. Apró kezem tökéletesen belesimult az ő óriás tenyerébe. Érintésétől egy gyenge áramütés szaladt végig testemen, ezért rögtön el is rántottam sajátom.

- Nos... Kössz, hogy nem öltél meg és haza hoztál. - nyújtottam rá nyelvem, mint ha egy óvodás lennék. 

- Én a helyedben vigyáznék, mert még leharapom azt ott. - mutatott a kinyújtott testrészre. Visszarántottam és egészen addig meg sem tudtam szólalni, míg az ajtóhoz nem értünk. Nem tagadom, teljesen zavarba jöttem. Kinyitottam, majd fél lábra állva néztem, ahogy visszalépked az autójáig. 

- Kapd be Hector! - szóltam vissza az előbbiért.

- Harry! És fogod te még ezt mondani. - vigyorgott, majd beült és elhajtott. 

1. Fejezet

Sziasztok! Szeretném megköszönni a 25 megjelenítést. Az új fejlécemet Hazel M. csinálta és borzasztóan tetszik. Hihetetlenül tehetséges és nagyon szépen köszönöm neki. Jó olvasást!

~Louis~

Boldogan ugráltam hazafelé, annak tudatában, hogy lediplomáztam. Mindent szépnek láttam magam körül, pedig mint mindig, most is be volt borulva. Megrezzent a mobilom, így előkapva azt, gyorsan el is olvastam az üzenetet, amit Elenor küldött. Egy hete történt, hogy rajta kaptam őt Jace-szel, és az óta teper. Persze, arról ő nem tud, hogy én mindegyik félrelépésének történetét ismerem.

- Ahj, istenem. - nyögtem fel, amint megpillantottam a pázsiton szunyókáló Zayn-t. Megragadtam hónaljánál fogva, de vissza is engedtem, mert tiszta izzadt volt. Beletöröltem kezem a nadrágomba, majd felnyaláboltam a testet a térdhajlatánál és bevittem az ágyba. Leráncigáltam a ruháit és beraktam a kádba, megajándékozva őt egy jó nagy adag hideg vízzel. Zayn szemei hihetetlen sebességgel pattantak ki és rögtön elzárta a csapot.

- Naaa. - nyafogtam.

- Egyedül is tudok fürdeni. - morogta.

- Jól van, jól van, de ha bármire szükséged van, csak sikíts. - mosolyogtam rá, majd kimentem. Megvártam míg Zayn elkészül, majd felkaptam a céges kocsim kulcsát és elindultam a plázába. A szél összeborzolta a hajam, hála a nyitott tetejű autónak. Leparkoltam és gyorsan meg is vásároltam a kellékeket Zaynie bulijába. Hazafelé még megálltam a Nando's előtt, hogy vegyek pár csirkét vacsorára. Ahogy kiléptem az üzletből két férfi ragadott karon és kezdett el vonszolni az autóm felé.

- Engedjenek el! Összekevernek valakivel! - szóltam rájuk.

- Nem hiszem én azt. - mondta a szőke. Elég izmosnak és dühösnek tűnt, így jobbnak láttam nem vitatkozni vele.

- Add a kulcsod és ülj be hátra! - Utasított a barna hajú. Ő kicsit nyugodtabban beszélt, de azért ő is elég ijesztő volt.

- Már ne is haragudjanak, de nem! Ez az én autóm. Nem önök fogják megmondani, hogy mit csináljak vele. Most pedig távozzanak! - rántottam ki a karom szorításukból.

- Ahhw, egyem meg, de kis illedelmes. Remélem, Harry nem fogja őt megsajnálni. - nézett végig rajtam a szőke. - Csak azt nem vetted észre, én kis harci oroszlánom, hogy amíg te nagyban magyaráztál, Liam bácsi kilopta a kulcsod. - emelte fel az ezüst tárgyat, ezek szerint Liam.

- Niall, ne szórakozz, ültesd be! - azzal felkapott a szőke és bedobott hátra. Akár hogy is kapálóztam, nem értem vele semmit.

- Beülök mellé, hátha kiugrik. - mondta Niall, azzal levágta magát mellém.

- Nem vagyok hülye. Nem ugranék ki, abba bele halnék. - Niall köhécselve mondogatta, hogy naiv, miközben Liam vigyorogva bámult a visszapillantóba. Amíg veszekedtek, bekanyarodtunk egy romos kőépület mögé, ami valamiféle gyár lehet.

- Nah, pattanj ki. - nézett rám Niall.

- Isten ments! Eljöttünk idáig, oké, nem nagyon tudtam mit kezdeni, de most már kurvára elegem van a hülye játékotokból! Mondjátok el, hogy mi a faszt akartok, vagy hagyj... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Liam leütött.

...

- Muszáj volt megverni, és még a kést is a hasába döfni? - kérdezte egy férfihang. Lassan, nagyokat pislogva nyitottam ki a szemem. Kezem rögtön fájó hasamhoz kaptam, miközben végignéztem magamon. Bokáim és csuklóim összekötve, a karjaim sebesek és egy mély seb éktelenkedik a "V" vonalam fölött. Felnyögtem a fájdalomtól, és próbáltam máshogy mozdulni, hátha kevésbé érzem.

- Nocsak-, nocsak, csipkerózsika felkelt. Most pedig szépen elmondod, hogy ki küldött. - mondta higgadtan Liam.

- Mondtam már, fogalmam sincs, mit akartok. Összekevertek valakivel. - nyögtem.

- Akkor honnan van a chip?! - kiáltotta.

- Milyen chipről beszélsz?

- Az istenért. Lebuktál, ennyi! Ne hazudj már! - üvöltötte Niall, majd felém fordította pisztolyát és meghúzta a ravaszt. Pár másodpercig fel sem fogtam, mi történt, majd megéreztem a combomba nyilalló fájdalmat, mire felüvöltöttem és odakaptam kezeim. Belépett valaki. Remek, hárman vannak. Az árnyékából csak annyit vettem ki, hogy magas és fel van fogva a haja. Valamit motyogtak, de nem értettem a fülemben dobogó vértől. Közelebb lépet, így jobban is szemügyre tudtam venni. Bőr bokacsizmában és szűk, fekete farmerban volt. Fekete rövid ujjú pólója tökéletesen kiemelte felsőtestét, és látni hagyta néhány tetoválását. Copfjából kilógott néhány göndör tincs, amitől kedvem támadt beletúrni a hajába. Jézusom, miket gondolok... Hiszen én a lányokat szeretem… Remélem, nem hallotta. Előrébb lépett egy aprót, így láttam az arcát is. Duzzadt, kissé elnyílt száját, és engem fürkésző zöld íriszeit, amiket bármeddig tudnék nézni...

Prológus

Szia! Nagyon örülök, hogy benézel hozzám! Nem szeretném sokáig húzni a szót, így csak annyit mondok el, hogy a történet megértésének érdekében a prológust Harry szemszögéből írom, de a többi már Lou lesz. Az első pár rész 3-4 naponta érkezik, de később szépen beáll a heti rendszerezésbe. Jó olvasást!

~Harry~

Becsúsztatom farzsebembe a telefont, majd kiszállok a frissen lakozott fekete Range Rover-emből. Még mindig nem tudom, miért kellett ilyen sürgősen ide jönnöm. Ide, ahol 17 évig néztem, ahogy édesanyám haja szálanként hull ki. Ide, ahonnan vérző orral menekültem egy-egy részeges estéjén anyámnak. Napközben soha nem volt itthon, éjszaka is csak ritkán. Kemény nő volt és erős. Azért gondolok erre múlt időben, mert mára teljesen legyengítette a rák. Gondolat menetemet egy hangos sikítás zavarja meg. Kapkodva ugrálok fel az omladozó lépcsőfokokon és rontok be a házba, követve a kétségbe esett hangot. Anyám a kanapé lábánál fekszik, az oldalát szorongatva. Felsegítem őt, de ahogy hozzá érek hangosan felszisszen.

- Az istenért! Megmondtam, hogy be kéne, vigyelek a kórházba. - mondom idegesen.

- Nem szeretnék veszekedni az utolsó napjaimban, ahogy azt sem szeretném, hogy itt legyél amikor...tudod. - gyűlnek könnyek szemeibe. - Csak vidd el ezt és senkinek ne beszélj róla, kérlek. -  nyom a kezembe egy chip-et. Rögtön felismerem, annyiszor láttam már a hadiszállás falára felragasztott képeken.

- Te...Te a Q12-es tagja vagy?! Hogy?! Miért?! Tisztában vagy vele, hogy Nagy Britannia maffiáinak kilencven százaléka az életedet akarja?! Te nem vagy normális! - köpöm a szavakat idegesen.

- Harry, honnan tudsz a Q12-ről?

- Onnan, hogy ez a chip a mi egységünk kiiktatásának tervét tartalmazza! Nem elég, hogy a gyerekkorom, de az egész életem tönkre teszed. Ezt most eltüntetem, mert Liam bemérte a helyét és ő könyörtelenül kinyírna! Szerencséd, hogy én vagyok a fiad. - mondom, majd elrohanok. Bepattanok a kocsiba és a gázra taposva elhajtok. Útközben a parkoló autókat kémlelem, a tökéletes áldozaté után kutatva. Mikor már húsz perce hajtok, megpillantok egy BMW 2-es, fehér kabriót, ami valószínűleg egy újgazdag üzletemberé. Leparkoltam mellette, majd áthajítottam a chipet, ami így az anyós ülés alá esett...

-2 órával később-

A telefonom csörgésére ébredtem. A nyakam eszméletlenül fájt, hála a kényelmetlen autóülésemnek.

- Mond! - húztam el a zöld fogadás jelet a képernyőn. 

- Elkaptuk a szállítót, gyere a gyárépületekhez!

- Azonnal ott vagyok. - bontottam a vonalat. Útközben azon gondolkodtam, vajon miért ment bele anyám, hogy segít a Q12-esnek. Biztos tudta, hogy ezzel az életét teheti kockára. Bármennyi szörnyűséget tett ellenem, ő akkor is az anyám és kötelességem megvédeni, még akkor is, ha ehhez egy ártatlant kell használnom. A gyár kőfalai mögé kanyarodva megállítottam a kocsit és kiszálltam. Ahogy közeledtem a bejárat felé, egyre jobban hallottam a bentről jövő kiáltásokat és még a párbeszédből is ki-ki tudtam venni néhány szót.

- De én nem...

- Ne hazudj! - rivallt rá, Ni. Beléptem és először csak egy meggyötört test árnyékát pillantottam meg. Ahogy közelebb léptem, észrevettem a lábánál heverő vértócsát.

- Eldöntöttétek...? - Tudtam, tudják, hogy az életben maradására gondolok.

- Nem tudjuk még. Bár tagad mindent és a kis szöszit már nagyon idegesíti. - mutatott Niall-re, aki a fegyverét szorongatva járkált fel-alá az üvegszilánkokon. 

- Kifaggatom. - mondtam, majd minden haragomat összegyűjtve próbáltam ijesztő és elszánt arcot vágni. Még közelebb léptem így már az arca sem volt árnyékban. Lassan, lentről felfelé haladva néztem végig rajta, ezzel is fokozva a feszültséget. Végig vezettem tekintetem megkötözött bokáján, térdénél szakadt szűk farmerján, vérző combján, a hasánál lévő késvágás nyomán, a kék-lila foltokon a nyakán, majd arcára pillantottam. Elvesztem. Kékségei rabul ejtettek és úgy éreztem mindig is ismertem Őt...