2. Fejezet

~Louis~

- Mit bámulsz?! - riadtam fel mély, rekedtes hangjára. - Innen elintézem! - nézett hátra a másik kettőre, mielőtt újra hozzám szólt volna. - Csak hogy tudd, nem egy olyan kis hazudós spiclit vertem már a betonba, mint te, szóval jobban jársz, ha elmondod, ki küldött.

- Én mondtam már, nem tudom, miről beszéltek. Engem nem küldött senki! - kiáltottam el magam a végére. A göndört meglepte ingerültségem és ezt nem is nagyon leplezte.

- Azt mondtam, elintézem! - rivallt rá Liamékre, akik sűrű bocsánatkérések közepette hagyták el a gyárat. Még néhány percig némán ültünk, amikor felmordult egy kocsi.

- A kurva életbe! Ez az én kocsim! - akadtam ki.

- Hát az szívás. - állt fel és indult meg az ajtó felé.

- Várj! Nem hagyhatsz itt! Azt sem tudom, hol vagyok, ráadásul meg vagyok kötözve!

- Mit vártál?! Örülj, hogy nem öllek meg! - azzal elment. Hát ez remek - mondtam magamba. Körbenéztem, egy kés, vagy valami egyéb hasznos után kutatva, de itt nincs más, csak üvegszilánk. Hát persze - csaptam volna magam homlokon, de mint már mondtam, meg vagyok kötözve. Felvettem egy nagyobb darabot, és a hüvelyk és mutató ujjaim közé fogva próbáltam elvágni a csuklómon lévő kötelet. Hosszabb szenvedés után végre sikerült, így előre tudtam hajolni és elvágni a bokáimon lévőt is. Eldobtam a szilánkot és a falba kapaszkodva kisebb- nagyobb sikerrel felhúztam magam. El akartam indulni, de ahogy ránehezedtem a bal lábamra, hihetetlen fájdalom kerített hatalmába és felüvöltöttem. Lépteket hallottam közeledni. Felkaptam fejem, és még könnyeim ellenére is ki tudtam venni, hogy a göndör az. Kérdőn néztem rá, mire felmordult.

- Ne... Ne mondj semmit, csak gyere. - karolt belém. Meg akartam szólalni, de inkább csendben maradtam. Besegített egy fekete és elég tágas autóba, majd beszállt mellém és beindította a motort.

- Nem is tudod, hol lakom. - mondtam, mikor már úgy tíz perce mentünk.

- Szerinted vagyok olyan hülye, hogy haza viszlek? A barátnőd meglátja a sebeidet és egy kis szexel már rá is vett, hogy föl nyomj minket. Szó sem lehet róla. Addig nálam leszel, amíg meg nem gyógyulsz. - Nem tagadom, kicsit zavarba ejtett, hogy ilyen könnyen tud beszélni a szexről.

- Hát... Khm, megnyugodhatsz, nincs barátnőm, így egész nyugodtan haza vihetsz. - találtam meg a hangom a mondandóm végére.

- Túl nagy a szád, be kéne tömni… Hol laksz? - pillantott rám. Lediktáltam a címet és hamarosan meg is álltunk a kapu előtt. - Mi a neved?

- Minek az neked? - köptem oda.

- Hogy tudjam, hogy kinek szolgáltassam vissza a kocsit.

- Ohh. - lepett meg. - Hát... Louis Tomlinson. - nyújtottam a kezem.

- Harr… mindegy. - fogadta el. Apró kezem tökéletesen belesimult az ő óriás tenyerébe. Érintésétől egy gyenge áramütés szaladt végig testemen, ezért rögtön el is rántottam sajátom.

- Nos... Kössz, hogy nem öltél meg és haza hoztál. - nyújtottam rá nyelvem, mint ha egy óvodás lennék. 

- Én a helyedben vigyáznék, mert még leharapom azt ott. - mutatott a kinyújtott testrészre. Visszarántottam és egészen addig meg sem tudtam szólalni, míg az ajtóhoz nem értünk. Nem tagadom, teljesen zavarba jöttem. Kinyitottam, majd fél lábra állva néztem, ahogy visszalépked az autójáig. 

- Kapd be Hector! - szóltam vissza az előbbiért.

- Harry! És fogod te még ezt mondani. - vigyorgott, majd beült és elhajtott. 

1. Fejezet

Sziasztok! Szeretném megköszönni a 25 megjelenítést. Az új fejlécemet Hazel M. csinálta és borzasztóan tetszik. Hihetetlenül tehetséges és nagyon szépen köszönöm neki. Jó olvasást!

~Louis~

Boldogan ugráltam hazafelé, annak tudatában, hogy lediplomáztam. Mindent szépnek láttam magam körül, pedig mint mindig, most is be volt borulva. Megrezzent a mobilom, így előkapva azt, gyorsan el is olvastam az üzenetet, amit Elenor küldött. Egy hete történt, hogy rajta kaptam őt Jace-szel, és az óta teper. Persze, arról ő nem tud, hogy én mindegyik félrelépésének történetét ismerem.

- Ahj, istenem. - nyögtem fel, amint megpillantottam a pázsiton szunyókáló Zayn-t. Megragadtam hónaljánál fogva, de vissza is engedtem, mert tiszta izzadt volt. Beletöröltem kezem a nadrágomba, majd felnyaláboltam a testet a térdhajlatánál és bevittem az ágyba. Leráncigáltam a ruháit és beraktam a kádba, megajándékozva őt egy jó nagy adag hideg vízzel. Zayn szemei hihetetlen sebességgel pattantak ki és rögtön elzárta a csapot.

- Naaa. - nyafogtam.

- Egyedül is tudok fürdeni. - morogta.

- Jól van, jól van, de ha bármire szükséged van, csak sikíts. - mosolyogtam rá, majd kimentem. Megvártam míg Zayn elkészül, majd felkaptam a céges kocsim kulcsát és elindultam a plázába. A szél összeborzolta a hajam, hála a nyitott tetejű autónak. Leparkoltam és gyorsan meg is vásároltam a kellékeket Zaynie bulijába. Hazafelé még megálltam a Nando's előtt, hogy vegyek pár csirkét vacsorára. Ahogy kiléptem az üzletből két férfi ragadott karon és kezdett el vonszolni az autóm felé.

- Engedjenek el! Összekevernek valakivel! - szóltam rájuk.

- Nem hiszem én azt. - mondta a szőke. Elég izmosnak és dühösnek tűnt, így jobbnak láttam nem vitatkozni vele.

- Add a kulcsod és ülj be hátra! - Utasított a barna hajú. Ő kicsit nyugodtabban beszélt, de azért ő is elég ijesztő volt.

- Már ne is haragudjanak, de nem! Ez az én autóm. Nem önök fogják megmondani, hogy mit csináljak vele. Most pedig távozzanak! - rántottam ki a karom szorításukból.

- Ahhw, egyem meg, de kis illedelmes. Remélem, Harry nem fogja őt megsajnálni. - nézett végig rajtam a szőke. - Csak azt nem vetted észre, én kis harci oroszlánom, hogy amíg te nagyban magyaráztál, Liam bácsi kilopta a kulcsod. - emelte fel az ezüst tárgyat, ezek szerint Liam.

- Niall, ne szórakozz, ültesd be! - azzal felkapott a szőke és bedobott hátra. Akár hogy is kapálóztam, nem értem vele semmit.

- Beülök mellé, hátha kiugrik. - mondta Niall, azzal levágta magát mellém.

- Nem vagyok hülye. Nem ugranék ki, abba bele halnék. - Niall köhécselve mondogatta, hogy naiv, miközben Liam vigyorogva bámult a visszapillantóba. Amíg veszekedtek, bekanyarodtunk egy romos kőépület mögé, ami valamiféle gyár lehet.

- Nah, pattanj ki. - nézett rám Niall.

- Isten ments! Eljöttünk idáig, oké, nem nagyon tudtam mit kezdeni, de most már kurvára elegem van a hülye játékotokból! Mondjátok el, hogy mi a faszt akartok, vagy hagyj... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Liam leütött.

...

- Muszáj volt megverni, és még a kést is a hasába döfni? - kérdezte egy férfihang. Lassan, nagyokat pislogva nyitottam ki a szemem. Kezem rögtön fájó hasamhoz kaptam, miközben végignéztem magamon. Bokáim és csuklóim összekötve, a karjaim sebesek és egy mély seb éktelenkedik a "V" vonalam fölött. Felnyögtem a fájdalomtól, és próbáltam máshogy mozdulni, hátha kevésbé érzem.

- Nocsak-, nocsak, csipkerózsika felkelt. Most pedig szépen elmondod, hogy ki küldött. - mondta higgadtan Liam.

- Mondtam már, fogalmam sincs, mit akartok. Összekevertek valakivel. - nyögtem.

- Akkor honnan van a chip?! - kiáltotta.

- Milyen chipről beszélsz?

- Az istenért. Lebuktál, ennyi! Ne hazudj már! - üvöltötte Niall, majd felém fordította pisztolyát és meghúzta a ravaszt. Pár másodpercig fel sem fogtam, mi történt, majd megéreztem a combomba nyilalló fájdalmat, mire felüvöltöttem és odakaptam kezeim. Belépett valaki. Remek, hárman vannak. Az árnyékából csak annyit vettem ki, hogy magas és fel van fogva a haja. Valamit motyogtak, de nem értettem a fülemben dobogó vértől. Közelebb lépet, így jobban is szemügyre tudtam venni. Bőr bokacsizmában és szűk, fekete farmerban volt. Fekete rövid ujjú pólója tökéletesen kiemelte felsőtestét, és látni hagyta néhány tetoválását. Copfjából kilógott néhány göndör tincs, amitől kedvem támadt beletúrni a hajába. Jézusom, miket gondolok... Hiszen én a lányokat szeretem… Remélem, nem hallotta. Előrébb lépett egy aprót, így láttam az arcát is. Duzzadt, kissé elnyílt száját, és engem fürkésző zöld íriszeit, amiket bármeddig tudnék nézni...

Prológus

Szia! Nagyon örülök, hogy benézel hozzám! Nem szeretném sokáig húzni a szót, így csak annyit mondok el, hogy a történet megértésének érdekében a prológust Harry szemszögéből írom, de a többi már Lou lesz. Az első pár rész 3-4 naponta érkezik, de később szépen beáll a heti rendszerezésbe. Jó olvasást!

~Harry~

Becsúsztatom farzsebembe a telefont, majd kiszállok a frissen lakozott fekete Range Rover-emből. Még mindig nem tudom, miért kellett ilyen sürgősen ide jönnöm. Ide, ahol 17 évig néztem, ahogy édesanyám haja szálanként hull ki. Ide, ahonnan vérző orral menekültem egy-egy részeges estéjén anyámnak. Napközben soha nem volt itthon, éjszaka is csak ritkán. Kemény nő volt és erős. Azért gondolok erre múlt időben, mert mára teljesen legyengítette a rák. Gondolat menetemet egy hangos sikítás zavarja meg. Kapkodva ugrálok fel az omladozó lépcsőfokokon és rontok be a házba, követve a kétségbe esett hangot. Anyám a kanapé lábánál fekszik, az oldalát szorongatva. Felsegítem őt, de ahogy hozzá érek hangosan felszisszen.

- Az istenért! Megmondtam, hogy be kéne, vigyelek a kórházba. - mondom idegesen.

- Nem szeretnék veszekedni az utolsó napjaimban, ahogy azt sem szeretném, hogy itt legyél amikor...tudod. - gyűlnek könnyek szemeibe. - Csak vidd el ezt és senkinek ne beszélj róla, kérlek. -  nyom a kezembe egy chip-et. Rögtön felismerem, annyiszor láttam már a hadiszállás falára felragasztott képeken.

- Te...Te a Q12-es tagja vagy?! Hogy?! Miért?! Tisztában vagy vele, hogy Nagy Britannia maffiáinak kilencven százaléka az életedet akarja?! Te nem vagy normális! - köpöm a szavakat idegesen.

- Harry, honnan tudsz a Q12-ről?

- Onnan, hogy ez a chip a mi egységünk kiiktatásának tervét tartalmazza! Nem elég, hogy a gyerekkorom, de az egész életem tönkre teszed. Ezt most eltüntetem, mert Liam bemérte a helyét és ő könyörtelenül kinyírna! Szerencséd, hogy én vagyok a fiad. - mondom, majd elrohanok. Bepattanok a kocsiba és a gázra taposva elhajtok. Útközben a parkoló autókat kémlelem, a tökéletes áldozaté után kutatva. Mikor már húsz perce hajtok, megpillantok egy BMW 2-es, fehér kabriót, ami valószínűleg egy újgazdag üzletemberé. Leparkoltam mellette, majd áthajítottam a chipet, ami így az anyós ülés alá esett...

-2 órával később-

A telefonom csörgésére ébredtem. A nyakam eszméletlenül fájt, hála a kényelmetlen autóülésemnek.

- Mond! - húztam el a zöld fogadás jelet a képernyőn. 

- Elkaptuk a szállítót, gyere a gyárépületekhez!

- Azonnal ott vagyok. - bontottam a vonalat. Útközben azon gondolkodtam, vajon miért ment bele anyám, hogy segít a Q12-esnek. Biztos tudta, hogy ezzel az életét teheti kockára. Bármennyi szörnyűséget tett ellenem, ő akkor is az anyám és kötelességem megvédeni, még akkor is, ha ehhez egy ártatlant kell használnom. A gyár kőfalai mögé kanyarodva megállítottam a kocsit és kiszálltam. Ahogy közeledtem a bejárat felé, egyre jobban hallottam a bentről jövő kiáltásokat és még a párbeszédből is ki-ki tudtam venni néhány szót.

- De én nem...

- Ne hazudj! - rivallt rá, Ni. Beléptem és először csak egy meggyötört test árnyékát pillantottam meg. Ahogy közelebb léptem, észrevettem a lábánál heverő vértócsát.

- Eldöntöttétek...? - Tudtam, tudják, hogy az életben maradására gondolok.

- Nem tudjuk még. Bár tagad mindent és a kis szöszit már nagyon idegesíti. - mutatott Niall-re, aki a fegyverét szorongatva járkált fel-alá az üvegszilánkokon. 

- Kifaggatom. - mondtam, majd minden haragomat összegyűjtve próbáltam ijesztő és elszánt arcot vágni. Még közelebb léptem így már az arca sem volt árnyékban. Lassan, lentről felfelé haladva néztem végig rajta, ezzel is fokozva a feszültséget. Végig vezettem tekintetem megkötözött bokáján, térdénél szakadt szűk farmerján, vérző combján, a hasánál lévő késvágás nyomán, a kék-lila foltokon a nyakán, majd arcára pillantottam. Elvesztem. Kékségei rabul ejtettek és úgy éreztem mindig is ismertem Őt...