2. Fejezet

~Louis~

- Mit bámulsz?! - riadtam fel mély, rekedtes hangjára. - Innen elintézem! - nézett hátra a másik kettőre, mielőtt újra hozzám szólt volna. - Csak hogy tudd, nem egy olyan kis hazudós spiclit vertem már a betonba, mint te, szóval jobban jársz, ha elmondod, ki küldött.

- Én mondtam már, nem tudom, miről beszéltek. Engem nem küldött senki! - kiáltottam el magam a végére. A göndört meglepte ingerültségem és ezt nem is nagyon leplezte.

- Azt mondtam, elintézem! - rivallt rá Liamékre, akik sűrű bocsánatkérések közepette hagyták el a gyárat. Még néhány percig némán ültünk, amikor felmordult egy kocsi.

- A kurva életbe! Ez az én kocsim! - akadtam ki.

- Hát az szívás. - állt fel és indult meg az ajtó felé.

- Várj! Nem hagyhatsz itt! Azt sem tudom, hol vagyok, ráadásul meg vagyok kötözve!

- Mit vártál?! Örülj, hogy nem öllek meg! - azzal elment. Hát ez remek - mondtam magamba. Körbenéztem, egy kés, vagy valami egyéb hasznos után kutatva, de itt nincs más, csak üvegszilánk. Hát persze - csaptam volna magam homlokon, de mint már mondtam, meg vagyok kötözve. Felvettem egy nagyobb darabot, és a hüvelyk és mutató ujjaim közé fogva próbáltam elvágni a csuklómon lévő kötelet. Hosszabb szenvedés után végre sikerült, így előre tudtam hajolni és elvágni a bokáimon lévőt is. Eldobtam a szilánkot és a falba kapaszkodva kisebb- nagyobb sikerrel felhúztam magam. El akartam indulni, de ahogy ránehezedtem a bal lábamra, hihetetlen fájdalom kerített hatalmába és felüvöltöttem. Lépteket hallottam közeledni. Felkaptam fejem, és még könnyeim ellenére is ki tudtam venni, hogy a göndör az. Kérdőn néztem rá, mire felmordult.

- Ne... Ne mondj semmit, csak gyere. - karolt belém. Meg akartam szólalni, de inkább csendben maradtam. Besegített egy fekete és elég tágas autóba, majd beszállt mellém és beindította a motort.

- Nem is tudod, hol lakom. - mondtam, mikor már úgy tíz perce mentünk.

- Szerinted vagyok olyan hülye, hogy haza viszlek? A barátnőd meglátja a sebeidet és egy kis szexel már rá is vett, hogy föl nyomj minket. Szó sem lehet róla. Addig nálam leszel, amíg meg nem gyógyulsz. - Nem tagadom, kicsit zavarba ejtett, hogy ilyen könnyen tud beszélni a szexről.

- Hát... Khm, megnyugodhatsz, nincs barátnőm, így egész nyugodtan haza vihetsz. - találtam meg a hangom a mondandóm végére.

- Túl nagy a szád, be kéne tömni… Hol laksz? - pillantott rám. Lediktáltam a címet és hamarosan meg is álltunk a kapu előtt. - Mi a neved?

- Minek az neked? - köptem oda.

- Hogy tudjam, hogy kinek szolgáltassam vissza a kocsit.

- Ohh. - lepett meg. - Hát... Louis Tomlinson. - nyújtottam a kezem.

- Harr… mindegy. - fogadta el. Apró kezem tökéletesen belesimult az ő óriás tenyerébe. Érintésétől egy gyenge áramütés szaladt végig testemen, ezért rögtön el is rántottam sajátom.

- Nos... Kössz, hogy nem öltél meg és haza hoztál. - nyújtottam rá nyelvem, mint ha egy óvodás lennék. 

- Én a helyedben vigyáznék, mert még leharapom azt ott. - mutatott a kinyújtott testrészre. Visszarántottam és egészen addig meg sem tudtam szólalni, míg az ajtóhoz nem értünk. Nem tagadom, teljesen zavarba jöttem. Kinyitottam, majd fél lábra állva néztem, ahogy visszalépked az autójáig. 

- Kapd be Hector! - szóltam vissza az előbbiért.

- Harry! És fogod te még ezt mondani. - vigyorgott, majd beült és elhajtott.